ZASTAVENÍ BALATONFÜRED BUDE CENTREM AKTIVNÍ TURISTICKÉ RUCHY A VODNÍCH SPORTŮ

Ünnepélyes keretek között letették az alapkövét a Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Kajak Kenu Szövetség és Balatonfüred Önkormányzata közös beruházásában, mintegy 2,1 milliárd forint összegű támogatásból épülő vitorlás és kajak-kenu komplexumnak Balatonfüreden. Az ünnepségen felszólalók a szabadidő- és tömegsport fontosságát, és a vízisportok mindenki által elérhetővé tételét emelték ki, melyhez igazi otthont biztosít a jövőben a Megállópont.

Az utóbbi években egyre nő a rendszeresen sportolni vágyók száma, amihez elengedhetetlen a sportinfrastruktúra megújítása, illetve újabb megállópontok létrehozása – hangzott el az ünnepség bevezetőjeként.

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében azt mondta: nagyon sikeres sportágaink vannak, a Kajak-Kenu Szövetségen túl a Vitorlás Szövetséget is ünnepelhettük az elmúlt időszakban, hiszen Tokióban fantasztikus sikereket érhettünk el.

Ahhoz, hogy sikerek jöjjenek a jövőben is, ahhoz beruházásokra van szükség – fejtette ki.  Külön hangsúlyozta a szabadidősport jelentőségét.

„A beruházás ki fog szolgálni fiatalokat, családokat és az idősebb korosztályt is. Ha mindenki sportol, azt tudjuk mondani, hogy az utánpótlás erős lesz és ha az utánpótlás sikeres, akkor az élsport is az lesz”

-fogalmazott az államtitkár. Szabó Tünde hozzátette: nagyon fontos, hogy a létesítmény kiszolgálja a szakembereket is, hiszen a megállóponton képzéseket, edzőképzéseket, ifjúsági táborokat is lehet majd szervezni.

A mostani fejlesztés Balatonfüred hírét tovább erősíti és gazdagítja a víziturizmus területén – fogalmazott a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója, Juhász Szabolcs.

„Egy olyan fejlesztés valósul meg, mely csökkenti a szezonalitást, új szegmenseket szólít meg és európai színvonalú, komplex szolgáltatásokkal színesíti a hazai turisztikai kínálatot. A Balatonfüredi Megállópont megépítésével a vízisportok szereplőinek válik valóra egy régi álma.”

-mondta. Juhász Szabolcs hozzátette: olyan korszerű, sokoldalú, aktív turisztikai központ jön létre, mely egyszerre szolgálja majd a profi sportot, valamint a szabadidőturizmust, miközben megvalósul a környezet rendezése is.

Bóka István Balatonfüred polgármester beszédében kiemelte, ez a húsz hektáros terület a balatonfüredi polgárok tulajdonát képezi, ugyanis azt korábban a város visszavásárolta. Kifejtette: a Megállópont-beruházásra nagyon sok fejlesztés épült és épül rá a jövőben.

„Összeszámoltam: négy-öt különféle projekt kerül megvalósításra. Megépül a Megállópont, megépül egy magas színvonalú szálloda, megújítjuk a kemping jelentős részét. Ha nincs ez a projekt, akkor nem tudjuk a Kékszalag-sétányt megvalósítani, nem tudjuk a Kemping bejáratát megújítani.”

-fogalmazott Bóka István. A polgármester kiemelte: egy nagyon komplex beruházás történik, amihez elengedhetetlen segítséget nyújtott a kormányzat.  Mindegyik beruházásban a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Kisfaludy Program és a GINOP fejlesztési forrásai szerepelnek.


8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu