Letošní adventní období začíná v přístavu Kékszalag v Balatonfüredu

Advent első hétvégéjén november 29 – december 1. között rendezik meg a III. Kékszalag Port Adventi vásárt Balatonfüreden, a Kékszalag Port kikötőben. A szervezők az idei esztendőben is helyi és környékbeli kézművesekkel, gasztronómiai szolgáltatókkal, valamint Karácsonyi Vitorlás Faluval várják a látogatókat, de emellett számos újdonsággal is készülnek.

Immár hagyományosnak mondható, hogy karácsony közeledtével, az adventi ünnepkörben egy hétvégére ünnepi köntösbe öltözik Balatonfüred legújabb kikötője a Kékszalag Port. Csakúgy, mint tavaly, az idei esztendőben is háromnapos eseményt szerveznek, mégpedig advent első hétvégéjén ezzel megnyitva az ünnepkört Balatonfüreden. 

Amellett, hogy a vásárba látogatók közvetlenül a Balaton partján hangolódhatnak az ünnepre, több, mint egy tucat helyi és környékbeli kézműves szolgáltató termékeiből válogathatnak. Ezúttal is felépül a Karácsonyi Vitorlás Falu a kikötőben, ahol lehetőségük lesz a fiataloknak vitorlázásra a szárazföldön egy sailmaker segítségével, elsajátíthatják a legalapvetők csomók megkötésének technikáját, valamint bárki elkészítheti saját adventi koszorúját vagy karácsonyi ajtódíszét amelyhez a szervezők a kellékeket és az alapanyagokat ingyenesen biztosítják. 

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét közösen hangolódhatunk a karácsonyi ünnepkörre. Kiállítóink sorában köszönthetünk számos olyan kézművest, akik az elmúlt években is velünk voltak, viszont több új árus is jelentkezett, így a látogatók olyan termékekkel is találkozhatnak majd, amelyek még nem voltak itt a kikötőben. A tavalyi sikerre való tekintettel idén sem maradhat el a Karácsonyi Vitorlás Falu felépítése, ahol leginkább a fiatalabbak ismerkedhetnek meg a vitorlázással, valamint adhatnak számot kézműves tudásukról.”
-mondta el Szépvölgyi István a Kékszalag PORT kommunikációs vezetője. 

A két évvel ezelőtt, akkor első ízben megrendezett vásár ötlete onnan ered, hogy szeretnék megtölteni a kikötőt a klasszikus szezonokon túl is megtölteni élettel.

„Bár a nálunk lévő hajók egy része már a téli álmára készül, a Kékszalag PORT kikötő az év 365 napjában nyitva áll a látogatók és az érdeklődők előtt. A téli szezon most az adventi vásárral indul, de a hűvösebb hónapokban számos elméleti vitorlásszakmai munka zajlik nálunk. Emellett már most javában dolgozunk a következő évi programok összeállításán, melyből természetesen nem hiányozhat a vitorlázás sem!”
 -fogalmazott Holczhauser András a Kékszalag PORT vezetője. 

A vásárra idén is elfogadta a meghívást a DN Jégvitorlás Osztályszövetség, amely jóvoltából bárki megcsodálhatja a kiállított jégvitorlásokat és megismerheti történetüket. 

 A III. Kékszalag PORT Adventi Vásár nyitvatartása:

2024. 11. 29. (péntek): 14:00 – 18:00

2024. 11. 30. (szombat): 10:00 – 18:00

2024. 12. 01. (vasárnap): 10:00 – 16:00

 A III. Kékszalag PORT Adventi vásár kiállítói listája és programtervezete az esemény Facebook oldalán folyamatosan frissül. 

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu