Steerint The Course - Wyścig Ligi Kobiet w Blue Ribbon PORT

Különleges Liga Race-t szervezett a Magyar Vitorlás Szövetség a Nemzetközi Vitorlás Szövetség Steering The Course elnevezésű kampánya keretében Balatonfüreden, a Kékszalag PORT-ban. A június 2-án tartott regattán tizenegy női egység mérte össze a tudását, a legeredményesebben a THE-YKA leány csapata zárta a napot, ők állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára.

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség, a World Sailing idén is meghirdette Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fejlesztési Alap által támogatott, Steering the Course elnevezésű kampányát, melyhez ismét csatlakozott Magyarország. A nőknek szóló tematikus hét május 17-én indult, több mint 12 hazai verseny csatlakozott a kezdeményezéshez.   

A ranglista versenyek időpontjait figyelembevéve a rendező Magyar Vitorlás Szövetség a Női csapatversenyt 2024 június 2-ra hirdette meg a Kékszalag Portban, melyre 11 egység jelentkezett.  

A versenyt megelőző nap a csapatok sorsolása zajlott, majd  egy különleges naplementés SUP túrán vehettek részt a versenyzők, a kikötőben működő kajak-kenu pontot üzemeltető SurfSkiFun csapat tagjainak közreműködésével. 

A vasárnapi versenynap ünnepélyes megnyitóval és  kormányosi értekezlettel kezdődött. Farkas Péter (IRO) főrendező ismertette a szabály és lebonyolítási rendszert, mely úgynevezett Liga Race versenyrendszerbe illeszkedett. A versenyrendszer sajátossága, hogy sorsolást követően állnak össze a csapatok, a csoport versenyek után továbbjutók pedig egymással küzdenek. A kvalifikációs futamok után a középdöntő, majd a két futamos döntő következett, a nap folyamán összesen 14 futamot sikerült megtartani 14 perces célidőkkel a Kékszalag Port előtti vízterületen.

A középdöntőbe végül hat csapat jutott be, akik egy három futamos körmérkőzésen vívtak meg az első négybe jutásért. A döntőben a Balatoni YC, a Flaarflirts, a THE-YKA és a Penge SE csapata küzdött meg egymással. 

A végső megmérettetésen a THE-YKA női csapata két győzelemmel, stabil vitorlázással hozta fel magát a harmadik helyről és nyerte meg az Steering the Course hazai, 2024-es női csapatversenyét. A második helyre a Flaarflirts csapata ért fel, míg a harmadik helyezett a Balatoni YC női csapata lett. A FINAL negyedik helyén a Penge SE versenyzői futottak be, a csapat a „legfiatalabb versenyző” különdíjazásban is részesült. Ezúton is gratulálunk Sabján Annamária lányának, Borának.

A nap folyamán a parton várakozó csapatok is aktívan töltötték el idejüket, ugyanis a Kékszalag Port füves területén folyamatos jógaoktatást tartott Cziraki Kitti a CK Yoga&Fittness alapítója, a hangárban pedig a Mimozita által készített szendvicsek csillapították a sportolók éhségét. 

A rendezőség köszöni a Kékszalag Port kikötőnek a helyszín biztosítását,  Mag Andreának a fotózást, Cziraki Kittinek a Jóga oktatást, a Mimozitának a cateringet, Zsigmond Orsolyának pedig a műsorvezetést. 

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu