W PORT Błękitnej Wstążki zorganizowany został Puchar Europy RS Feva

Negyedszáz egység mérkőzött meg egymással az RS Feva osztály Európa Kupáján, melynek a Kékszalag PORT kikötő adott otthont. A rendező Vitorlázó Gyermekekért Egyesület mindennap vacsorával, futamhalasztás idején pedig különböző programokkal készült a versenyzőknek.

Huszonöt egység, köztük egy cseh csapat vett részt a négynapos RS Feva Európa Kupán, mely egyben Országos Bajnoksága is volt a kétszemélyes utánpótlás hajóosztálynak. A verseny futamait a szervezők online közvetítették négy kamerával. 

Az abszolút elsőséget és a magyar bajnoki aranyat a balatonfüredi Tilistyák Bence Péter – Kovács Levente páros (BYC) szerezte meg. Ugyancsak mindkét kategóriában második a Sztankula Máron - Kardos Levente kettős (Holtpont SE) a harmadik az Ádám Dóra - Adamik Martin páros (Vagabund Sport SE) lett. A fiatal mezőny kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy a dobogó három fokára más-más klubok versenyzői állhattak fel.

Az idei esztendő újdonsága és nagy öröme, hogy kilenc u14-es egység is rajthoz állt és külzdött a folyamatosan leálló szélben a legjobb pozícióért. 

A szélcsendes időszakokban, a halasztások alatt a fiatalok az Amerika Kupa futamjait nézték a hangárban, valamint a szervezők által biztosított frissítőket fogyasztották. 

"Az idei esztendőre nem készült egy a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület anyakikötője Káptalanfüreden, ezért esett a választás a Kékszalag PORT-ra. Akárcsak tavaly, most is nagyon ideális helyszínnek bizonyult a kikötő, a fiatal versenyzők a szélcsendes futamhalasztások esetén is el tudják foglalni magukat különböző aktivitásokkal"
- fogalmazott Náray Richárd az egyesület elnöke a verseny főrendezője. 

A fiatalok minden este közös vacsora keretében oszthatták meg egymással a tapasztalataikat. 

 Az eseményt a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Sportügynökség nonprofit Zrt. támogatta. 

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu