СЕЗОН ПАРУСОВ НА БАЛАТОНЕ ОТКРЫТ

Május 11-én ünnepélyes keretek között megnyílt a hivatalos vitorlásszezon a Balatonon. Az Évadnyitó vitorlásversenyre rekordszámú nevezés érkezett.

A balatonfüredi Vitorlás téren tartott ünnepséggel indult a hivatalos balatoni vitorlásszezon. A korábbi évekhez hasonlóan megkoszorúzták a tavat a Kishamis fedélzetéről, a Himnusz hangjaira pedig felvonták a vitorláikat a füredi móló mellett felsorakozott klasszikus hajók.

Märcz Tamás, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. sportszakmai és sporttudományos módszertani igazgatója köszöntőjében kifejtette: a magyar vitorlássport kiemelkedően sikeres évet zárt, kimagasló időszakát éli. Tavaly egyéniben és csapatban is világbajnoki címeket nyertek a sportolók, emellett örvendetes, hogy az utánpótlásban is jelentősek az eredmények. Hozzátette: reményei szerint a közelgő párizsi olimpián a magyar vitorlássport szintén kiemelkedő eredményeket ér majd el. Beszélt arról is, hogy a Balatonon kívül több helyen is vitorláznak, és egyre több fiatal űzi ezt a sportot. Mindez nagy kihívást jelent a sportirányítás számára, ugyanis mindenkit szeretnének támogatni céljai elérésében, illetve azon vannak, hogy mindenkinek elérhető legyen a vitorlázás.

A balatoni hajózás, a magyar vitorlázás esszenciája van Vitorlás téren – fogalmazott Bóka István, Balatonfüred polgármestere. Felidézte, innen nem messze indult első útjára annak idején a Kisfaludy gőzös, itt van a vitorlásklub épülete, illetve a Vitorlás étterem, itt alapították meg több mint 150 éve a vitorlázás első sportklubját, mely a legrégebbi az országban. Innen indul a Kékszalag tókerülő verseny, itt található a magyar vitorlázás koronagyémántja, a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) telephelye, és itt van a Bujtor István színművész szobra, aki szenvedélyes balatoni vitorlázó volt. Felidézte, 1935-ben rendezték meg az első vitorlabontót, majd egy akkori idézetből kiemelte, „a vitorlázás a világ legszebb sportja, amelyben minden szépség együtt van: a napsugár, a víz, a szél, a béke, de ha kell, a harc, a vitorlázás is”.

Kontrát Károly országgyűlési képviselő szerint a magyar emberek szeretik a sportot és a Balatont. Elismeréssel beszélt a sikeres vitorlázókról, a nemrég átadott négy új Bahart-hajóról, s a vitorlázók kapcsán bizakodással tekint a párizsi olimpiára.

Haranghy Csaba, az MVSZ elnöke köszönettel szólt a kormányzati támogatásról, példaként említette meg a mindenki előtt nyitott Kékszalag Port kikötőt, majd arról beszélt, hogy közelíteni szeretnék egymáshoz a hobbi- és a versenyvitorlázást, erről ír alá megállapodást a Bahart és az MVSZ. Az őszi tisztújítás kapcsán aláhúzta, az idei év mérföldkő, izgalmas lesz.

„Az idei év több tekintetben is mérföldkő, amellett, hogy csaknem kerek évszámhoz értünk, ez az ünnepség a magyar vitorlázás fennállásának talán legizgalmasabb évadjának megnyitója, közös álmainkról most talán ennyi is elegendő. Az őszi tisztújítás erős értékválasztás lehet a közös életünkben”
– mondta Haranghy Csaba. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a nemrég elhúnyt versenyzőtársra, hajóépítőre és tervezőre, Soponyai Gézára emlékezve hozzátette:

„és sajnos mérföldkő abban tekintetben is, hogy be kell töltenünk azt az űrt, amit az egyik legerősebb kohézióteremtő társunk távozása hagyott.” 
Soponyai Gézára emlékezve a szervező MVSZ idén megváltoztatta a régóta változatlan rajteljárást: a Sopi által épített NAU-hajók, valamint az 50-es cirkálók (amely osztály újbóli életre keltésében elvitathatatlan a szerepe) a hivatalos 12 órás rajt előtt, 11.45-kor vágtak neki az évadnyitó regattának.

Ilyen volt az idei Évadnyitó

Idén rekordszámú nevezés érkezett, 260 hajó indult el 1154 sportolóval, 27 kategóriában. A fokozatosan gyengülő szélben a magas árbocokkal még stabilan haladtak a nagyobb hajók, de Szalontai Tamás versenyvezető úgy döntött, hogy az egytestű hajók számára pályarövidítést rendel el és a tihanyi kapunál befuttatja őket. Így az időközben inkább déliesre fordult, de továbbra is gyenge szélben a végig nagyon elől vitorlázó Avatar végül az utolsó 100 méteren a Principessa mögé szorult, a harmadik helyet a Lola szerezte meg.

A katamaránok teljes kört mentek, a végjáték náluk is szoros és fordulatos volt, alapvetően – a verseny elején az északi oldalon beszorult- RSM vezetett, de a befutó előtt szinte tíz méterenként változott a helyzet, a Litkey Farkas kormányozta Process Solutions és a Petrányi Zoltán az AUDAX Djangoval felváltva haladtak a második-harmadik helyen. Végül Litkeyék futottak be másodikként.

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu