ПОРТ BLUE RIBBON ПРЕДОСТАВИЛ ДОМ ДЛЯ ПЕРВОГО ПАРУСНОГО ЛАГЕРЯ "SNI"

Első ízben rendeztek vitorlás tábort sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek részére, melynek a balatonfüredi Kékszalag PORT adott otthont. A július utolsó hetén tartott, öt napos foglalkozás célja elsődlegesen az volt, hogy a résztvevők megtanulják a vitorlázás alapjait, és megismerjék a sportág által nyújtott élményt.

A vitorlázás elméleti alapjaival, a hajók felépítésével, valamint a gyakorlattal is megismerkedhettek azok a sérült gyermekek, akik részt vettek a Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézet és a Perspektíva Alapítvány által szervezett vitorlástáborban, melyet Balatonfüreden, a Kékszalag PORT-ban rendeztek meg. Az öt napos foglalkozás keretében a fiatalok többféle hajótípust is kipróbálhattak, vitorláztak többszemélyes kielsvertes, valamint egyszemélyes Optimist vitorlással is. Előbbiben segítségükre volt még Rózner Richárd, aki ugyancsak központi idegrendszeri sérüléssel született, tizenkét éves aktív vitorlásversenyző.

Homonnay Virág, konduktor, a tábor vezetője elmondta: a foglalkozásokon központi idegrendszeri sérült gyermekek, valamint autizmus spektrumzavarral élő gyermekek vettek részt.

Elsőként a csomózással, hajóelmélettel, a hajók felszerelésével ismerkedtek meg, majd vízre szálltunk a fiatalokkal. Minden gyermek kipróbálhatta a hajók kormányzását, valamint a legénység feladatait is elláthatták. A sajátos nevelési igényeik miatt nagyobb hangsúlyt kellett fektetni az egyensúlyérzékük fejlesztésére, valamint a feladatokra való összpontosításra.
A konduktor hozzátette: legfőbb segítsége Kardos Szabolcs volt, akivel már több nagylétszámú tábort tartott épp fejlődésmenetű gyerekek részére. Kardos Szabolcs maga is mozgássérüléssel él, emellett tizenkét éves kora óta vesz részt versenyeken, valamint az oktatási területen is aktív.

Legfőbb célom, hogy bebizonyítsam ezeknek a fiataloknak, hogy hátrányosabb helyzetük ellenére is lehet aktívan űzni ezt a sportágat. Bízom benne, hogy közülük többek is kipróbálják magukat versenyeken és elkötelezik magukat a vitorlássport mellett. A most ittlévő gyermekeken is azt láttam, hogy volt közülük, aki a tábor végére ügyesen elsajátította a  vitorlázás alapjait.

Kardos Szabolcs hozzátette: ez a sportág egyrészt kiemelten segíti a mozgáskoordináció fejlesztését, másrészt pedig nagyobb fokú önállóságra készteti a résztvevő gyerekeket.

A héten az időjárás nagyrészt kegyes volt a táborlakókhoz, ugyanakkor a szerdán érkezett hidegfront olyan szélerősödést eredményezett, amikor is nem tudtak vízre szállni. A gyermekek ekkor körbejárták a Kékszalag PORT-ban lévő Vitorlástörténeti kiállítást, valamint ellátogattak a Vitorlázeumba.

A hét folyamán a csapat kibővült kerekesszékesekkel is, akiknek a hajózás élményét mutatták meg a szervezők egy rövid túra keretében.

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu