PORT MODREJ STUŽE DOSIAHOL ĎALŠÍ MÍĽNIK

Elkészült a Balaton legújabb kikötőjének központi épülete, megtörtént a parkosítás és kialakították a parkolókat is. Mindeközben a marinát immár nem csak a hazai vitorlázók ismerhetik meg, hanem az úgynevezett olimpiai high-performance hajóosztályok európai képviselői is.

Újabb állomásához érkezet a Balatonfüredi Szabadió és Vízisportközpont fejlesztése. Október elején ugyanis elkészült a Kékszalag PORT kikötőépülete, melynek célja a hazai és nemzetközi vitorlázók, valamint vízisportágak képviselői, az azok iránt érdeklődők teljes körű kiszolgálása. 

Az épület földszintjén kapott helyett a nagyméretű hangár, mely a téli időszakban a hajók és eszközök tárolását biztosítja, míg koratavasztól késő őszig pedig a nagy befogadóképességének köszönhetően rendezvényhelyszínként funkciónál majd. Szintúgy a legalsó szinten helyezkedik el a kikötőmesteri iroda, az egészségügyi helyiség, a  kajak-kenu pont részét képező tároló, valamint a műhely és a raktárak. 

A Kékszalag PORT épületének emeletén exkluzív klubszobákat, irodákat és pihenőhelyiségeket alakítottak ki, valamint szintén itt található a Tihanyi-félszigetre néző, mintegy kétszázötven négyzetméteres panorámaterasz is, mely tavasztól a létesítményt látogatókat kiszolgáló bárnak is helyet biztosít. 

A mindkét szinten megtalálható öltözőket, mozdókat és zuhanyzókat mozgáskorlátozottaknak kialakított szociális helyiségek egészítik ki.  

A beruházáshoz kapcsolódó pályázat keretében megvalósul egy a vitorlástörténeti kiállítás egy kültéri játszótér kondiparkkal, valamint folyamatos a kikötő üzemeltetéshez szükséges infrastruktúra továbbfejlesztése.

Holczhauser András, a Kékszalag PORT-ot üzemeltető Balatonfüredi Szabadidő és Vízisportközpont ügyvezetője elmondta: a beruházási pályázat fizikai zárásának határideje 2022 december 31. napja. Hozzátette: az elmúlt hónapokban a kikötő infrastruktúrája jól vizsgázott. A marina már most megtelt bérlőkkel, ugyanakkor a nagyszámú vendéghely egész évben várja és fogadja a túravitorlázókat. 

"Nálunk a hajók egész évben vízen maradhatnak a vízforgatásos rendszernek köszönhetően. Ugyanakkor rendelkezésünkre áll egy tíz tonna teherbírású daru is, mely megkönnyíti a vitorlásokon elvégzendő munkálatokat, karbantartásokat. 
Holczhauser András hozzátette: a Kékszalag PORT nem csupán egy hajóparkoló. Céljuk, hogy Balatonfüred új vízparti központja legyen.

A célunk a beruházás kezdete óta nem más, mint, hogy ez ne csak egy kikötő, és ne csupán egy megállópont legyen, hanem a projekt keretében elkészült Kékszalag sétánnyal, a marina mellett épült ötcsillagos hotellal,  az új konferenciaépülettel kiegészülve egy új vízparti központja legyen Balatonfürednek. A Balatontourist Kemping egykori főbejáratán keresztül könnyen megközelíthető a terület, így nagyon várjuk azokat a balatonfüredieket, illetve a városba valamint a térségbe látogatókat is, akik csak most ismerkednének meg a vízisportok és a Balaton nyújtotta élményekkel.
A Kékszalag PORT-ban az őszi hónapokban egymást érték a programok.  Szeptember elején a kikötő volt a bázisa valamint házigazdája a NAU370 RUN Országos Bajnokságnak. Ugyancsak szeptemberben a Kékszalag PORT adott otthont az egyik legszebb és egyik legtradicionálisabb egy napos őszi túraversenynek, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny BDO Nagydíjnak is. Eközben a legkisebbek is birtokukba tudhatták a Marinát, ugyanis itt zajlott az eredetileg a Velencei-tóra tervezett Optimist csapatbajnokság. A hónap legvégén Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmesünk a Kékszalag PORT-ba hívta össze a legjobb magyar vitorlázókból álló SSL Team Hungary csapatot, ami selejtezőjében harmadik helyen jutott be az SSL Gold Cup novemberi döntőjébe. A felkészülés, SSL Cup edzések Ian Ainslie vezetésével zajlott.

Októberben a marinát immár nem csak a hazai vitorlázók ismerhetik meg, hanem az úgynevezett olimpiai high-performance hajóosztályok európai képviselői is.  Balatonfüreden, a Balatonfüredi Yacht Klub szervezésében rendezik meg ugyanis a 49er, 49er FX U23-as Európa-bajnokságát, melynek központi helyszíne ugyancsak a Kékszalag PORT. 

Az aktuális hírekért, újdonságokért, programajánlatokért javasoljuk, iratkozzanak fel frissen indított hírlevélszolgáltatásunkra a kekszalagport.hu oldal aljára görgetve. Emellett kövessék Facebook oldalunkat is, a legfrisebb információkét!

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu