A NÉVADÓRÓL


“Egy 140-160 km-es navigációs verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felkészültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért óhajt a Hungária Yacht Club egy versenyt kiírni, melynek elsô díja a Balaton kék szalagja volna.”

A Kékszalag a Balaton legtradicionálisabb vitorlásversenye, amely több mint nyolcvan éves fennállása alatt folyamatosan megújult. Hagyomány például, hogy a versenyre mindig azon a júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a holdtöltéhez. A rajt sokáig péntek reggel volt, az utóbbi időben azonban átkerült csütörtökre, de az időpont változatlan: reggel kilenc óra. Eleinte nem volt időkorlátozás, később azonban bevezették a negyvennyolc órás limitet. Aki tehát szombat reggel kilencig nem ér célba, az hiába küzdött! Az évek során folyamatosan változott azoknak a hajóknak a köre is, amelyeknek engedélyezték az indulást. 1934-ben még bármilyen vitorlás hajó versenyezhetett. Később kizárták ebből a körből a jollékat (gyors, könnyű, uszonyos egytestű hajók), majd erre a sorsra jutottak a kisebb tőkesúlyos vitorlások (például a csillaghajók). Az elmúlt tizenöt év a többtestű hajók „beengedéséről” szólt, s nem kizárt, hogy a következő tíz évben a víz alatti szárnyakat használó hajók lesznek a viták középpontjában.

1934-tõl 1942-ig kétévente, páros években, 1947-tõl 2001-ig kétévente a páratlan években, 2001-tõl évente kerül megrendezésre. A 2013-ban megrendezett Kékszalagon utoljára versenyeztek kizárólag az egytestű hajók, amelyek addig a páratlan években alkották a mezőnyt, az ezt követő versenyeken megszűntek a kategóriákra vonatkozó megkötések.

(Fotó: Fortepan)

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu