VÁLOGATOTT EDZŐTÁBOR A KÉKSZALAG PORTBAN

A development squad létrehozásának fő célja, hogy megtalálják és elkezdjék a munkát olyan fiatal vitorlázókkal, akik alkalmasak és motiváltak ahhoz, hogy egy hosszútávú olimpiai felkészülésben vegyenek részt.

“Már nagyon vártuk ezt a hosszú hétvégét, ezt a három napot, hogy az Iannel kiszabadulhassunk az irodából és végre azt csinálhassuk amit igazán szeretünk, az pedig következő generációval való foglalkozás"

- fogalmazott Berecz Zsombor szövetségi kapitány. 

Ez volt a második edzőtábor, melyet a Kékszalag PORT-ban tartottak és amire meghívták azokat a versenyzőket akiknek ezidáig nem tudtak lehetőséget biztosítani. Berecz zsombor szerint jobban megismerték ezáltal az egész magyar utánpótlást, illetve azt a korosztályt amiben keresgélnek.

Az első edzőtáborba azokat hívtuk meg akik a magyar bajnokságon első, illetve második helyezést értek el, ez nyilván számok alapján dőlt el. A mostani edzőtáborba pedig azokat, akiket az edzők javasoltak, illetve nem értek oda az első két helyre a magyar bajnokságon, viszont a többi ranglista és hazai versenyen nagyon szépen szerepeltek. Én személyesen nagyon élveztem ezt a három napot, remélem ők is."

- zárta gondolatait Berecz Zsombor. 

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu