MOZGALMASAN INDULT AZ ŐSZ A KIKÖTŐBEN

Egymást érik a programok a Kékszalag PORT első őszén. Amellett, hogy a "kikötőlakók" napról-napra egyre jobban belakják a Marinát, számos vitorlás bajnokságnak adott otthont a kikötő, biztosítva ezzel a színvonalas parti rendezvényeket. Közben elindult a KékszalagPORT hírlevél-szolgáltatása, és hamarosan beköltözhetővé válik a parti létesítmény is!

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, még augusztusban a Magyar Nagyhajós Bajnokság egységeit látta vendégül a KékszalagPORT, majd a szeptember eleje újabb nagyszabású rendezvényt hozott a kikötőbe. A Port volt ugyanis a bázisa valamint házigazdája a NAU370 RUN Országos Bajnokságnak. A Marina nem csupán helyszínt biztosított a parti rendezvényeknek, így az ünnepélyes megnyitónak, közös fogadásnak és ünnepélyes eredményhirdetésnek, hanem egyfajta stúdiót biztosított az időközben elkészült hangár, mely - mint ahogyan az a jövőbeni tervekben is szerepel - a téli időszakot kivéve központi rendezvényhelyszínné változott. Innen közvetítették ugyanis a futamokat, melyet az érdeklődők óriáskivetítőn követhettek figyelemmel. 

Az élet a hűvösebb idő beköszöntével sem áll meg a Balaton legújabb kikötőjében, hiszen a Kékszalagport ad otthont az egyik legszebb és egyik legtradicionálisabb egy napos őszi túraversenynek, a  Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny BDO Nagydíjnak is. A Marinában zajlik majd az ünnepélyes díjátadó, és ismét itt pihenhetnek meg a versenyre érkező egységek vitorlázói. 

Míg a "nagyhajók" és a felnőttek fészigetet kerülnek, addig a legkisebbek szintén birtokukba tudhatják a Marinát. A KékszalagPORT látja vendégül az eredetileg a Velencei-tóra tervezett Optimist csapatbajnokság fiatal vitorlázóit is három napon keresztül.  

Az október pedig ismét újdonságok sokaságát hozza. Leginkább azt, hogy Marinánkat immár nem csak a hazai vitorlázóknak mutathatjuk meg, hanem az úgynevezett olimpiai high-performance hajóosztályok európai képviselőinek.  Október 13-án kezdődik ugyanis Balatonfüreden a 49er, 49er FX és a kéttestű Nacra17 osztályok U23-as Európa-bajnoksága, melynek központi helyszíne ugyancsak a Kékszalag PORT. 

Ha mindez nem volna elég, még további izgalmak és újdonságok várhatóak az előttünk álló hetekben. A Kékszalag PORT központi épületén már az utolsó simításokat végzik, így legkésőbb október elejére eltűnnek az ideiglenes konténerek, és beköltözhetővé válik a parti létesítmény. 

A Kékszalag PORT vezetősége és partnerei mindeközben számos újdonságot és programot terveznek a hűvösebb napokra is, ugyanis vallják, hogy egy egész évben nyitva tartó kikötőben az esztendő minden hónapjában aktív életnek kell lennie!

Az aktuális hírekért, újdonságokért, programajánlatokért javasoljuk, iratkozzanak fel frissen indított hírlevélszolgáltatásunkra a kekszalagport.hu oldal aljára görgetve. 

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu