STEERING THE COURSE 2023 – VITORLÁS WORKSHOPOT ÉS NYÍLT NAPOT TARTOTTAK A KIKÖTŐBEN

Május 19-én, a World Sailing által életre hívott Steering The Course tematikus hét hazai indulásának napján Balatonfüreden egész napos, nőknek, lányoknak szóló ingyenes rendezvényt tartottak, ahol az érdeklődők találkozhattak a sportág női képviselőivel, valamint a gyakorlatban is kipróbálhatták a vitorlázást.

A nap első felében a látogatók nyitott kerekasztalbeszélgetéseket hallhattak, ahol női ifjúsági és felnőtt versenyzők, női edzők, versenyrendezők mutatkoztak be és meséltek az első találkozásukról a sportággal, valamint az azóta a vitorlázástól szerzett élményeiket, emlékeiket osztották meg. Elsőként Nők a rajtnál címmel a felnőtt versenyzőink, Virág Flóra, Németh Enikő, Sabján Annamária, Galla Viktoria és Weöres Márti mesélt, majd érkeztek a fiatalok. A Lányok a célban címet viselő blokkban Bartos Betti, Fehér Boróka és Fehér Szonja eddigi versenyélményeit, valamint terveit hallhatta a közönség. A rövid kávészünetet követően következett az edzői életpálya, ahol Héjj Viktória, Homonay Virág és Weinber Zsófia mutatkozott be és adta át tapasztalatait. Végül a versenyrendezés és klubkoordinálás került fókuszba: a színpadon Böröcz Berta és Rutai Andrea avatott be a női rendezők feladataiba, valamint adtak betekintést egy klub életébe.

A délutáni program nyitányaként Mohos Katalin mutatta be a parton a Yacht 2020 vitorlást, annak történetét és felszereléseit. Ezt követően a hölgyek több turnusban vízre szálltak, hogy a gyakorlatban is kipróbálhassák a vitorlázást,. Ebben Bartos Borbála segítette a hölgyeket, a motoros kíséretet pedig Hommonay Virág és Fehér Boróka biztosította, a kiváló képeket pedig Török Brigitta készítette.

A Steering The Course programsorozatot 2021-ben hívta életre a World Sailing – Nemzetközi Vitorlás Szövetség. Ennek a már hagyományos tematikus hétnek kiemelt eseménye a női vitorlázás hete, mely a Föld északi féltekéjén egy időben, 2023. május 19-29. között kerül megrendezésre.

 


8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu