48 ÓRÁN ÁT KÖZVETÍTIK ÉLŐBEN A KÉKSZALAGOT

Idén mindenkihez eljut Európa legnagyobb tókerülője, az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, ugyanis a Magyar Vitorlás Szövetség együttműködésben a Magyar Telekommal valamint a Samsunggal több platformon ad élő közvetítést a verseny rajtját megelőző pillanatoktól kezdődően egészen a verseny ünnepélyes díjkiosztójáig. A több, mint negyvennyolc órás adásban a mezőnyt kísérő motorosok élő képeit helyszíni értékelések, stúdióbeszélgetések, a Kékszalagról készült összefoglaló kisfilmek egészítik majd ki.

Az idei esztendőben a Kékszalag verseny történetében először követheti a nagyközönség a mezőnyt a legelső befutó hajótól a legutolsóig. A Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Telekommal és a Samsunggal kötött együttműködés keretében folyamatos élő egyenes adást sugároz a balatonfüredi Nagymólón kialakított stúdióból csütörtök reggeltől egészen a szombat esti díjkiosztó végéig. Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnyét több, kizárólag a közvetítésre dedikált kísérőhajóból filmezik, a képeket pedig valós időben küldik az operatőrök a kitelepített stúdióba. A folyamatos élő adásban ezeket felvételeket láthatja majd a közönség, melyeket szakkommentátorok értékelnek. A Magyar Vitorlás Szövetség és az általuk felkért műsorszerkesztők célja, megmutatni a lehető legszélesebb körben a verseny teljes mezőnyét. 

„Jogos elvárás a vitorlázótársak részéről, hogy a Kékszalag egésze látható és követhető legyen mindenki számára, hiszen ez a verseny a limitidő lejártáig, vagyis szombat reggel kilenc óráig tart. Az idei esztendőben mellénk állt a Magyar Telekom, valamint a Samsung, és ezen együttműködések keretében tudjuk megvalósítani, hogy az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj egészét eljuttathassuk az érdeklődőkhöz. Szeretnénk, ha a nagyközönség nem csupán a leggyorsabb hajókat ismerhetné meg, hanem azokat a vitorlázókat is, akik hatalmas kitartásukról tesznek tanúbizonyságot hiszen hogy ha kell 48 órán keresztül megállás nélkül vízen vannak, hogy teljesítsék a kihívást.”

-fogalmazott Holczhauser András. A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: a Kékszalag élő adása a Magyar Vitorlás Szövetség hivatalos Facebook oldala mellett több online platformon, köztük az Origo sportrovatában is nyomon követhető. A közvetítést a balatonfüredi Vitorlás téren lévő óriás LED falra is kivetítik, de látható lesz a Kékszalag PORT közösségi tereként működő hangárában, valamint több balatonfüredi szállodában, köztük az ötcsillagos LUA Resortban is.   

A főtitkár kiemelte: az idei évben a versenyben lévő egységek saját online csatornáikon szabadon közvetíthetnek, ugyanis az erre vonatkozó korábbi megkötést megszüntetik. 

„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a versenyt valóban minden résztvevő magáénak érezze. Tudjuk, hogy egyes csapatok barátai, hozzátartozói leginkább a saját, vagy a csapat közösségi oldalain szeretnék viszont látni a vitorlázókat, éppen ezért az élő közvetítés kizárólagosságát az idei évben eltöröltük.”

A műsor felépítése tematikus, minden órát a vízen, a mezőny több pontján lévő mozgó motorosokhoz való körkapcsolással kezdik, majd az élő képek felhasználásával elemzéseket, stúdióbeszélgetéseket láthatnak a nézők. Az éjszakai órákban szintén élő kép látható a megvilágított befutó hajókról, kiegészülve az aznapi események összefoglalóival. 

A műsor csütörtökön reggel nyolc órakor veszi kezdetét és egészen szombat estig, az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj díjkiosztó ünnepség végéig tart majd. Az élő adás főcsatornája a Kékszalag hivatalos Facebook oldala

Az élő adás a következő platformokon is elérhető:

 

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu