More than a hundred children learned about sailing in Balatonfüred

– Több mint száz, elsősorban a Balaton-környéki települések általános iskoláiba és gimnáziumaiban tanuló fiatal ismerkedhetett meg csütörtökön a vitorlázással Balatonfüreden. Az eseményen részt vett Berecz Zsombor a sportág legsikeresebb magyar versenyzője, aki Európa- és világbajnoki címei mellét 2021-ben ezüstérmet szerzett a tokiói olimpián. Mindezt az Európai Unió Erasmus+ alapjának támogatása tette lehetővé, amelynek révén tíz ország száz-száz gyermekét hívták meg egy angol nyelven tartott online sportág-népszerűsítő rendezvényre.

Balatonfüreden kívül Veszprémből, Keszthelyről, Siófokról, Balatonfűzfőről, Balatonalmádiból valamint Budapestről is érkeztek a fiatalok Balatonfüredre, hogy megismerkedhessenek a vitorlás sportággal.  Az Erasmus + programban résztvevő magyar szervezők úgy döntöttek, hogy közvetlenül a vízparton nyújtják az első élményeket a 12-16 év közötti fiúknak és lányoknak. A szervező Túravitorlás Sportklub kiváló partnerre lelt a Magyar Vitorlás Akadémia valamint a Balaton legújabb kikötőjének, a Kékszalag PORT-nak a vezetésében amelyek felkarolták a kezdeményezést, valamint helyszínt biztosítottak és a sportághoz kapcsolódó kiegészítő programot szerveztek.

Nagyon fontosnak tartom, hogy minél több gyermek ismerkedhessen meg ezzel a gyönyörű sportággal, akikkel reményeim szerint akár versenyzőként, akár szabadidős vitorlázóként találkozhatunk a tavon. Az Erasmus+ programja éppen ezt tűzte zászlajára, hogy még szélesebbre nyissa a vitorlázó közösséget és elérhetővé tegye azon fiatalok számára is, akik még esetleg nem ismerik sportágunkat
-fogalmazott Náray Vilmos a program szervezője, a Túravitorlás Sportklub elnöke.

Nagy örömmel fogadtuk a szervezők felkérését, mely szerint a Magyar Vitorlás Akadémia Vitorlázz Itthon programja csatlakozzon a kezdeményezéshez. Hisszük, hogy a szabadidő eltöltésének egyik legjobb módja, ha vízen vagyunk. Ezt a nézetet és a vele járó életérzést pedig nagy örömmel szeretnénk átadni a legfiatalabbaknak is. Bízom benne, hogy az itt lévő fiúkkal és lányokkal még sok közös programban vehetünk részt. 
-mondta el Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlás Akadémia NKft. ügyvezetője. 

A Kékszalag PORT nem csupán egy hajóparkoló, hanem egy megállópont és szabadidőközpont, melynek célja, hogy minél többekkel megismertethesse a vízenjárás örömét. Jó volt látni, ahogy benépesül a kikötő területe a vitorlázás iránt érdeklődő fiatalokkal, reméljük, hogy még sok ilyen kezdeményezés mellé oda fogunk tudni állni.
-véli  Holczhauser András a Kékszalag PORT vezetője. 

A gyerekek a Zoom-konferencia előtt Berecz Zsomborral szelfizhettek, közelről is megcsodálhatták olimpiai érmét, a beszélgetés után pedig megismerhették a több mint száz hajót befogadó vitorlás kikötőt, szakavatott vezetők segítségével feljuthattak két nagy vitorlás fedélzetére és megtanulhatták, miként kell szakszerűen használni egy mentőmellényt, vagy éppen csomót kötni. A bátrabbak egy vitorlás szimulátoron gyakorolhatták egy kishajó kormányzásának rejtelmeit is, és megtekinthették a Kékszalag PORT-ban lévő vitorlás sporttörténeti kiállítást is. 

Mindez csupán első felvonása annak az „Európai Álom Kupa” elnevezésű Erasmus+ programnak, amelynek elsődleges célja, hogy a Covid utáni időszakban ismét népszerűsítse a fiatalok között a mozgást, a sportolást – jelen esetben a vitorlás sportág ismertetésén keresztül. Tíz ország iskolásai – köztük holland, német, belga, olasz, bolgár és magyar fiatalok – hallgathatták meg Berecz Zsombor előadását arról, hogy milyen kihívásokkal néz szembe egy élsportoló, és milyen munka rejlik a siker mögött. Ugyancsak erről beszélt az ezer fős hallgatóság számára tartott online konferencián Odine van Aanholt világbajnok holland vitorlázónő, Conrad Colman új-zélandi földkörüli vitorlázó (aki nem mellesleg Fa Nándor társa volt egy kétszemélyes földkerülő vitorlásversenyen 2016-ban), és Seth Godin amerikai bestseller író.

A projekt további állomása egy vitorlázó nyílt nap lesz, amikor az iskolások már a vízen is megtapasztalhatják a sportág szépségeit, illetve egy két hetes edzőtábor és verseny a Garda-tavon, amelyen a tíz résztvevő ország gyakorlott fiatal vitorlázóinak nyílik majd lehetősége egy fantasztikusan gyors, modern, víz felett hordszárnyakon (foil-okon) száguldó vitorlásnak kipróbálására. 

8230 Balatonfüred, Anna sétány 7. • +36300118199 • info@kekszalagport.hu